Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

,,De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyjon a te hited.” (Lukács 22:32)

Lassan haladt Jézus tanítványaival az utolsó vacsora után az olajfák hegyére. Jézus figyelmeztette Pétert a rákövetkező megpróbáltatásokra: „Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a te hited...”

Bizony közel került Péter néhány óra múlva hitének teljes elvesztéséhez, háromszor is megtagadta az Urat hajnal hasadásig. Félelmében átkozódva vetette el tanítványságát. De amikor Jézus szelíd szemeit ráemelte, hitének pislákoló kis mécse újra lángra kapott és keservesen megbánva hűtlen, gyáva viselkedését, pünkösd után Jézus Krisztus bátor bizonyságtevöje lett.

A Római levél 8:34 versében Pál elmondja, hogy Jézus meghalt értünk, feltámadott, legyőzve a halált; ott ül az Atya jobbján és ott esedezik érettünk. Nekünk is buzgón kell imádkoznunk szeretteinkért és mindazokért, akikkel kapcsolatba hoz ennek a gyorsan tovatűnő életnek az árja. Nagy dologról van szó: örökéletről vagy örök halálról. Meg ne fogyatkozzék ezért a hitünk, mert lehetetlen Istennek hit nélkül tetszeni.

IMÁDKOZZUNK: Úr Jézus, őrizz meg minket hitünkben, és könyörülj meg rajtunk hitetlenségünk idején! Ámen!

— Krisztusban feltámadunk mi is! —

B.J. Ratnam Gudivada (India)

PÉNTEK, JANUAR 13. — Olvassuk: János 17:1-10

15