Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 12. — Olvassuk: Luk. 15:1-10.

„...nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Luk. 15:7)

Valahányszor ezeket a drága sorokat olvasom, újra és újra eszembe jut egy eltűnt kisfiúnak az esete. Az iskolából hazatérve, kimászott az ablakon és elindult kóborútjára. Kétségbeesett szülei értesítették a rendőrséget. Mi, szomszédok valamennyien csatlakoztunk a gyermeket kutató ekszpedicióhoz. Egész késő estig hiába kerestük a kis elveszettet. Másnap azonban siker koronázta fáradozásunkat. A kisfiú egy árokban aludt csendesen, mikor rátaláltunk. Szülei természetesen nagy örömmel ölelték szívükre a kis csavargót. Ujjongás és megkönynyebbülés töltötte be mindnyájunk szívét. A viszontlátás boldogságában a szülők még szemrehányást is elfelejtettek tenni gyermeküknek meggondolatlan cselekedetéért. A fontos az volt, hogy a fiú elveszett és megtaláltatott!

Hazafelé mentemben arra gondoltam, hogy ilyen örömet érezhet egy megtért bűnösön a mi Mennyei Atyánk. Mert Istennek nagyobb öröme telik a megbocsátásban, mint a kárhoztatásban: Ő a mi szerető, kegyelmes Istenünk az Úr Jézus Krisztusban. Akármennyit tévelyegjünk is, atyai szeretettel vár örök otthonának boldog békességébe.

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Urunk, hogy úgy szerettél bennünket, hogy értünk, elveszettekért elküldted az Úr Jézus Krisztust, hogy megkeressen minket. Ámen.

— Istennek leghőbb vágya, hogy találkozzon és megbéküljön velünk. — McMillan J. Vilmos (S ot)

14