Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

„Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” (Ézs. 40:29.)

Csaknem feladtam az eszmét, hogy lelkipásztor legyek. Mikor pappászentelésem következett, fájdalmasan vettem tudomásul, hogy nemcsak testi-fogyatékos vagyok (vak), hanem emlékező tehetségem is gyorsan romlik. 56 éves voltam ekkor. Kerestem azért Isten akaratát, tudni akartam: folytassam-é kitűzött célomat. Ekkor a Szentírásból Ábrahám és Sára történetére gondoltam. Sára nevetett, mikor idős korában fiú gyermeket ígér neki Isten. „Vénségemre lenne-é gyönyörűségem” — mondotta. „Csakugyan szülhetek-é, holott megvénhedtem?” Túl nagy az ígéret, hogy hihetné, elfogadhatná, bizonyára ilyesmi járt az eszében. Magatartására a felelet ez lett Istentől: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” És Sára megtapasztalta, hogy az Úr szava megáll. Elfogadta, és így kellett, hogy szóljon: „Ki gondolta volna, hogy Sára fiat szoptat.”

Ismertem a történetet nagyon jól. Prédikáltam sokszor róla, de ez volt az első idő, mikor a történetet elsöprő erővel éltem át. Nem egyéb volt az, mint saját történetem. Valóság lett életemben, megtapasztaltam, hogy „Isten erőt ad s az erőtlen erejét megsokasítja.

Bárcsak, Testvérem, boldog megtapasztalásból tudnád már te is mondani ezt, együtt velem és a prófétával!

IMÁDKOZZUNK: Szerető Mennyei Atyánk, segíts minket legyőzni gyengeségeinket. Hadd imádkozzunk bizalommal, ahogy Jézus tanított: „Mi Atyánk, ki vagy... Ámen.

— Isten mindig nyit egy új ajtót számunkra. —

Yang Chung, Shin (Korea)

HÉTFŐ, JÚNIUS 25. — Olvassuk: lMóz.15:12-18.

58