Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

„És felelt Tamás és mondta néki: Én Uram és én Istenem!” (János 20:28)

Vajon a húsvéti történetnek ez a része nem egyéb, mint elítélő üzenet kételkedők számára? Helytelenül bár, mégis sokszor így szokták magyarázni.

Csak azok, akik félig olvassák el ezt a történetet, hívják úgy, hogy a „kételkedő” Tamás története. Tamásra nem úgy kellene visszaemlékeznünk, mint aki látni akarta a szegek helyét, hanem mint aki így vallotta meg hitét: „Én Uram és én Istenem!”

Ezt a történetet helytelenül használják a keresztyének, mikor mint „fricskást” használják, vagy mikor körmükre akarnak ütni azoknak, akik nem helyes kérdéseket tesznek fel a keresztyénség felől. A történet tulajdonképpen meg akarja győzni a kételkedőket. Tamás felkiáltása úgy áll János evangéliumában, mint a hit legmagasabb kinyilatkoztatása. És éppen egy olyan emberen keresztül szólal meg, aki erre a hitre az őszinte kételkedés útján jutott el.

A feltámadott Úr Lelke ma is keresi a kételkedőket. Ez a bizonyosságunk azon alapszik, hogy Isten szeret és megért bennünket. Isten nagyobb, mint a mi kételyeink és éppen azért nem veszi azokat olyan komolyan, olyan elétélőleg, mint mi.

IMÁDKOZZUNK: Megértő Istenünk, adj nekünk olyan hitet, amelyik vállalja a kockázatot, amelyik az életet is kész feláldozni. Add ezt, Urunk, — akár közelvalónak, akár távolvalónak látunk Téged. Ámen.

— Az őszinte kételkedés a komoly hit értékes része. — Mr. Byron L. Rohrig (Indiana) 35

SZOMBAT, JÚNIUS 2. — Olvassuk: Ján. 20:24-29.