Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

Bevonultam a kórházba, hogy betegségemet kivizsgálják. A legrosszabbtól félve, a végsőkig halasztottam a bemenést. Mikor végre bejelentkeztem, meg voltam rökönyödve, hogy csak négy ágyas szoba maradt számomra. Többször voltam kórházban, és mindig egy ágyas szobát kaptam. Hogyan leszek képes elviselni még három beteg nő nyomorúságát? Intézkedtem, hogy mihelyt lehet, magánszobába vigyenek át.

Közben figyelni kezdtem a többi beteget. Annak az asszonynak, aki szemben volt velem szélütés bénította meg teste egyik oldalát. Rámosolyogtam, és ezáltal bizonyos „összeköttetés” támadt közöttünk.

A másik asszonynak baját nem ismertem, de amikor az orvosa meglehetősen keményen megkérdezte, hogy hajlandó volna-é egy gondozóba menni, — sírni kezdett. (Egyedül lakott és így nem tudott volna magáról gondoskodni.)

Legközelebbi szomszédom nagyon beteg volt. Operációra várt. Valahogy osztoztunk szenvedéseinken.

Egyszercsak azon vettem észre magamat, hogy imádkozom értük, hogy Isten őket is meggyógyítsa. Magányosság érzésem és önsajnálatom eltűnt. Hiszen mások is szenvednek, nemcsak én. — Lemondtam a magánszobába szállításra vonatkozó kérésemet. Isten a szenvedésben köt össze igazán imádkozásra és testvériségre. Tapasztalta d-é te is?

IMÁDKOZZUNK: Uram, tégy érzékenyebbé mások szenvedésével szemben. Taníts, hogy földi családos minden tagjának gyógyulásáért imádkozni tudjak. Ámen.

— Ha másokért imádkozunk, a magunk fájdalmai is enyhülni fognak. — Creager Freda (Colorado)

SZOMBAT, MÁRCIUS 5. — Olvassuk: Jak. 5:13-16

Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék!” (Jakab 5:13)