Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP. FEBRUÁR^6^- Olvassuk: Zsolt. 139:7-12 „felele nékik Jézus: ...Nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (János 16:31a és 32a)

Réges-régen volt az már, amikor a pataki theológián végeztem tanulmányaimat. Még a bajuszom is alig pelyhedzett. Szüleimtől és gyerekkori barátaimtól távol bizony gyakran elszontyolodtam. Istenünk jóvoltából azonban lassacskán új barátokra tettem szert. Úgy aztán nem is volt nehéz öt évi tanulást átvészelni.

Egy kicsinyke szabolcsmegyei gyülekezetben kezdtem meg lelkipásztori tevékenységemet. Egyedül találtam magamat egy tátongó nagy papiakban; semmim se volt. csak egy pár kopott takaróm, tányérok, meg egy pár lábos — meg a jó igyekezetem... Mennyire vágyakoztam megértő jóbarátok után!

Nemsokára azonban János 16:32 megnyugtatta sajgó szívemet. Urunk Jézusunk is. amikor a kereszthalál felsötétlő árnyékában magányosságban gyötrődött, azzal buzdította szomorkodó tanítványait, hogy az Atya ővele van. Isten másik Igéje is ezzel vigasztal: ..Nem hagylak el. sem el nem távozom tőled". (Zsidók 13:5) Magányunkban az a legértékesebb tudat, hogy közel az Úr! Mindazoknak, akik alázatosan és bűnbánó szívvel magukévá fogadták az Úr Jézust, mint személyes Megváltójukat, — az Úr az osztályrészük.

IMÁDKOZZUNK: Drága mennyei Vigasztalónk, köszönjük állandó közelségedet! Köszönjük reánk kiterjedő gondoskodásodat. Add, hogy minden bajunknak terhes batyuját szent Orcád elé hozzuk. Ámen.

— Közel van Jézus... haidd meg hívó szavát! —

F. Dániel (Kansas állam)

39