Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-05-01 / 3. szám

,,Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Lukács 18:17)

Játszás közben a gyerekek sokszor összetűznek, lökdösődnek, megbántják egymást. Panaszkodó gyermekét a gondos szülő nem arra bíztatja, hogy ne menjen yiszsza játszani a csoportba, vagy hogy ne játszón többet azzal a gyerekkel, akivel összetűzött. Rövid vigasztalás után arra beszéli rá, hogy menjen csak vissza. Béküljenek ki, és folytassák a játékot. A megbocsátás drága megtapasztalásában kívánja részeltetni gyermekét.

Isten szeret bennünket, megbocsát nekünk. Mi sokszor nem vagyunk hajlandók ugyanezt megtenni felebarátainknak. Nem követjük Istenünk példáját, nem fogadjuk megbocsátásra hívó szavát. Hogy tegyük Isten parancsát, vissza kell mennünk az élet komoly küzdő „játszóterére”, engedni, hogy mások szomorúsága, fájdalma vagy öröme érinthessen bennünket. Részt kell vennünk az életben, nem pedig elkülöníteni az emberektől magunkat. Nem teljes a boldogsága az elkülönült gyermeknek sem. Ha megbocsátunk azoknak, akik megbántottak bennünket, ha megújítjuk a kapcsolatot, öröm, béke és szeretet tölti be szívünket.

IMÁDKOZZUNK: Adjad, Istenünk, hogy gyengédek és megbocsátok legyünk mint a kis gyermekek. Ámen.

— Boldogság az életünkben a másokkal való együttműködés. —

Shelby B. Bingham (Dél Carolina)

PÉNTEK, JÚNIUS 17. — Olvassuk: Máté 5:21-25.

50