Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-05-01 / 3. szám

PÉNTEK, MÁJUS 27. — Olvassuk: Ézs. 41:8-14.

„...én vagyok Urad, Istened... aki ezt mondom néked: ne félj, megsegítelek.” (Ézsaiás 41:13)

Ötéves kisleányommal sétálni mentem egyik este. Időnként autók húztak el mellettünk nagy sebességgel és kisleányom ilyenkor rémülten bújt mindig hozzám. Éreztem, hogy a félelem minden száguldó autóval nőtt benne. Végülis megálltunk az út szélén, hogy megvigasztaljam. De zokogva tört ki belőle a rémülettel vegyült keserűség, hogy nem akarom megérteni félelmeit. Próbáltam megnyugtatni. Nehezen ment. Magamhoz öleltem. És amikor oltalmazó szeretetem felől minden kétsége elmúlt, folytatni tudtuk utunk. —

— Hazatérve elgondolkodtam rajta, hogy sokszor magam is így vagyok Isten oltalmazó szeretetével. Anélkül, hogy megbékélve reá bíznám magam, félelmeimnek igen gyakran nagyobb hitelük van előttem, mint az ő ígéretének. A félelem megbénítja életem. így világossá vált előttem, hogy mennyivel békésebb, gazdagabb és termékenyebb lehet életem, ha félelmeim helyett az Úr Isten oltalmazó szeretetére bízom azt. A te Urad, Istened mondja: „Megsegítlek.”

IMÁDKOZZUNK: Atyám, megvallom előtted kishitűségem. Azt, hogy életemet megkeseríti és megrontja az aggódás. — Könyörgök áldj meg, hogy felismerve atyai gondviselésed, maradéktalan bizalommal tudjam letenni kezedbe életem, Ámen.

— Isten kezében biztonságban vagyunk. —

ClenDening Laura (Tennessee)

29