Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

„Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elöl.” (Zsoltárok 55:2)

Lányom felfigyelt a talponállóban kitett táblára: „Számomra molesztáló a te folytonos beszéded, mikor én közbeszólni akarok.”

Mosolyogtunk a fenti tréfás meghatározáson, később azonban komolyan elgondolkoztunk rajta a mi imádságainkkal kapcsolatban. Nem úgy van-e, hogy mi akadékoskodunk valamivel, amikor Isten nekünk akar valamit mondani? A dicséretmondás és hálaadás fontosak s Isten tudtunkra adja azt is, hogy kérésünket odavihetjük őelé. De vajon engedjük-e azt, hogy Isten szóljon hozzánk? Vajon meghalljuk-e Isten halk és szelíd hangját?

A ma olvasott ige arról szól, hogy Illés a pusztában van, majd a Hóreb hegyénél, menekülve a királynő gyilkos haragja elől. Panaszkodik, lamentál, bevallja a maga bizonytalanságérzését, védi önmagát, — majd megszólal Isten: „Mit csinálsz itt Illés?” S a beszélgetés során erős szél támad, földrengés lesz, majd tűz. Mindezekben azonban nincs ott az Isten, pedig Illés elvárná, hogy ezekben a káprázatos jelenségekben legyen ott. Végül Illés a vihar elülte után Isten halk és szelíd hangját hallja. Ebből tudja meg, hogy az élet nem hiábavaló, van még elvégezni való misszió. Számodra is van!

IMÁDKOZZUNK: Minden hatalom Istene, ne engedd soha elfelejteni, hogy te mindig mellettem vagy és meghallgatsz engem. Hadd figyeljek most én, hogy meghalljam a te szavadat. Ámen.

— Ha figyelünk, akkor szól Isten. —

Short Rut (Oklahoma)

PÉNTEK, ÁPRILIS 15. — Olvassuk: I.Kir. 19:9-18.