Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 2. szám

„Krisztus Jézus váltságul adta magát mindenkiért.”

(I. Timotheus 2:5,6.)

Tizennégy éves koromban egy szénbánya felszínén dolgoztam. Egyik nap egy munkástársam arról beszélt, hogy ö miképpen lett keresztyén. Mélyen meghatottak szavai, és én életemet ott és akkor Krisztusnak köteleztem el.

Úgy éreztem magam, mint akkor, mikor édesapám ötéves koromban egy football mérkőzésre vitt. Komoran kapaszkodtam, hazafelé indulva, édesapám mutató ujjába. Előttem lábak erdője igyekezett a keskeny kijárat felé. Karom elfáradt és édesapám ujjáról kezem lecsúszott. Elfogott a rémület (az előző év nyarán már egyszer elvesztem a tengerparton). Kétségbeesetten kiáltottam: „Édesapám, én veszve vagyok, ha nem tartasz engem.” Erre édesapám hatalmas kérges, tenyeres keze lenyúlt hozzám, és vállaifa emelt. Az örömnek könnyei váltották fel a félelmet. A tömeg fölött megláttam a keskeny kaput, amely felé a tömeg haladt.

Isten Krisztusban engem is megragadott és fölemelt, hogy lássam az utat, melyen járnom kell, új irányt, értelmet és célt adva életemnek. Soha sem tudom elfelejteni ezt a csodát, — Isten felemelt és megtartott — igen még engem is!

IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Megváltóm! Örökkévalóságot helyeztél szívembe. Csak Te vagy képes annyira felemelni engem, hogy lássam az utat, amelyen járnom kell. Légy áldott! Ámen.

— Csak Krisztusban nyugodhat meg lelkünk. —

Hall Tamás (West Yorkshire Anglia)

SZERDA, MÁRCIUS 10. — Olvassuk: I. Tim. 2:1-7.