Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 2. szám

KEDD, MÁRCIUS 2. — Olvassuk: Mt. 26:6-13.

„Ügy szerette Isten alvilágot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen.” (Ján.3:16)

Az olvasott Igében egy asszony áll előttünk. Törött cserépedény a kezében, melyből illatos olaj csorog Jézus fejtre, s talán rphójára is. Az asszonynak nem szabadna itt lennie. Betolakodott hívás nélkül és valami igen szokatlan és illetlen dolgot tett nagy szeretetében. Meg is mondták ezt neki elég kemény kritikával. Miért is ott áll lesújtva, megroskadva cselekedetének terhe alatt. Bizony^ő nem gondolt a szegényekre, nem gondolt a kenet nagy értékére. Ő csak szeretetét akarta kimutatni Jézus iránt, s íme bolondságnak tartják, amit tett, s bolondnak őt. De Jézus védelmébe vette az asszonyt: „Jó dolgot cselekedett.” Minden szeretet, bárhol és bárhogyan mutatkozik meg, Istentől való. Isten az első „szerető.” Isten úgy szerette ezt a bűnös világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Az ő esztelennek látszó, tékozló szeretete az, amiért van életünk, s amiért érdemes élnünk. A magával nem gondoló, tékozolni tudó, nem méricskélő szeretet az, amit igazán szeretetnek nevezhetünk. Isten ezt a szeretetet mindig igazolja, védelmébe veszi. S ahogy az asszony parfümjének illata betöltötte a házat, úgy illatozik, minden áldozatos szeretet. És mi indit megtérésre bárkit, ha nem ez?

IMÁDKOZZUNK: Jó Atyánk add, hogy a Te szeretetedből táplálkozzék a mi szeretetünk. Ámen.

— Isten a szívek mélyét, a cselekedetek indító okát nézi. —

Irmingart Guensch (West Germany)