Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

Isten gyermekei. — „Isten kibocsátotta az Ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya.” Ez az Ige nekünk, keresztyéneknek szeretetet és testvéri közös­séget jelent, ahol Isten minden áldását kiönti reánk. Milyen örömteljes nap az számunkra, mikor megtudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk és Krisztussal örököstár­sak a mennyben. Ennek tudata önérzetünk érdekében a legtöbbet teszi. Mégis milyen nehéz abban látni önérté­künket, hogy szeretni tudunk, és mások szeretetét is fogadni tudjuk. Milyen nehéz meggyőzni magunkat, hogy egyedül ezért érdemes élni, a kegyelem megtapasztalá­sáért, hogy Isten tökéletesen ismer és szeret minket. — Mi következik már most ebből a gyermeki mivoltunkból imáinkat illetően? Az, hogy mi nem tapogatózunk a Nagy Isten felé. Nem nyavalygunk önsajnálkozásban. Nem kerülünk, mint koldusok alamizsnáért a hátsó ajtóhoz. Jövünk, mint királyi gyermekek, tudván, hogy szívesen fogadnak, hogy mindent megkapunk előre elkészítve, mert szeret az Atya. — Mi következik gyermeki mivol­tunkból szolgálatunkra nézve? Felfedezzük a tényt, hogy erőnk Istentől és Isten népéhez való viszonyunkból jő. Ezzel az erővel aztán nyugodtan tudunk dolgozni gyenge­ségeink, erőtlenségeink ellenére is. Isten Lelke előtt fel­tárva magunkat és Őt befogadva nem ijedezünk, hogy Is­ten és emberek előtt oly könnyen sebezhetők vagyunk elesettségünk következtében. Kezdjük, és folytassuk hát az új évet bizalommal, hogy Krisztus Lelke szívünkben él és tudjuk mondani Isten­nek: Abba, Atyám! Maxie D. Dunnám

Next

/
Oldalképek
Tartalom