Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

„Hallgass meg engemet Uram... szabadíts meg en­gem.” (Zsolt.69:18-19) Egyetemi tanulmányaim második évének utolsó sze­meszterén nagyon elkeseredtem. Anyám nagy áldozato­kat hozott azért, hogy én arra a drága Egyetemre jár­hassak. Én pedig ezt úgy háláltam meg neki, hogy rossz társaságba keveredve, ivással és kártyázással töltöttem az időt. Nagyon keveset tanulva, keveset dolgozva éltem. Viselkedésem miatt már majdnem eltanácsoltak az egye­temről is. Céltalanul barangoltam az utcákon, mikor valaki ked­ves hangon megszólított: „Vegyen virágot, uram.” Megütközve néztem a virágárusra. Minek vegyek én vi­rágot? Megcsóválva fejemet, nemmel válaszoltam. A vi­rágárus mégis kedvesen, mosolyogva válaszolt: „Isten áldja meg magát, uram!” Meglepődve kérdeztem meg tőle: „Hisz maga igazán Istenben?” „Nemcsak hogy hi­szek uram, hanem tudom, hogy Isten most is itt van velem” — volt a határozott válasz. Megváltoztatták életemet ezek az egyszerű szavak, ez a rövid bizonyságtevés. Egyenesen visszamentem a kol­légiumba és Istennek ajánlottam az addig kusza, rendet­len életemet. Azóta Isten soha nem hagyott el. IMÁDKOZZUNK: Istenem, taníts engem egyedül csak Benned bíznom. Az Úr Jézus nevében kérlek. Ámen. — Az Isten hív, járjál vele tovább életed útján. — Ronald Adkins Cornwall (England) KEDD, JANUÁR 12. — Olv.: Zsolt.69:1-4, 14-19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom