Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 2. szám

„És én ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (János. 12:32.

Egy Nagy-Péntek reggelén a keresztről prédikáltam figyelmesen hallgató gyülekezetemnek. Egy prédikáció részletnél könnyek kezdtek folyni arcomon. Ekkor észrevettem, hogy egy fiatal leány kinevetett, mikor így könynyekig meghatódva beszéltem. Ő egyáltalán nem volt meghatódva. Pár évvel később, amikor Jézus utolsó szavait használtam fel prédikációm témájának, ismét észrevettem azt a leányt. Meglepetésemre, azt láttam, hogy most ő sír. Később megtudtam, hogy problémái voltak szüleivel egy fiatalember miatt, akit ő szeretett. Saját nehézsége és szenvedése megpuhította szívét és érzékennyé tette az egyetlen Igazságos iránt, aki az igazságtalansokért szenvedett, hordozván bűneinknek terhét a kereszten; kinek sebei által gyógyulást nyertünk.

A szenvedés nincsen kizárva a megváltás menetéből. S6t, fájdalmas tapasztalataink növelik bennünk a vágyat, hogy szerető Pásztorunkhoz, s az ő nyájához tartozzunk.

IMÁDKOZZUNK: Jó Pásztorom, igazgassál, hogy bármily áron is, látásom megtisztuljon és bemehessek a Te szereteted országába. Ámen.

— Szenvedésünkben értjük meg mások szenvedését igazán. —

Marco Depestre (Haiti, Nyugat-India)

NAGYPÉNTEK, ÁPRILIS 9. — Olvassuk: Ján.l2:20-36