Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 26. — Olvassuk: Mt. 6:25-34 ,,Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle.” (Mt.7:11) Férjemmel már a gimnáziumban eljegyeztük egymást. Az első egyetemi évben összeházasodtunk, a második évben pedig már megszületett a kisfiúnk. Az egyetemi éveket sok nehézséggel végeztük, de a teher alatt gyermekekből felnőttekké váltunk, és házasságunk is egészségesen érett. Csodával volt ez határos, hiszen közös életünknek nem volt semmi anyagi alapja, és kezdetben nem volt sémi bölcsességünk hozzá. Csupán gyermekes ideálizmusunkat vittük a házasságba. Nyilvánvalóan Isten kegyelmes keze vezetett bennünket, formálta szívünket, és adta meg szükségleteinket. Csak Őrá támaszkodtunk, csak Tőle kértünk. Férjem az egyetem elvégzése után theológiára is ment — aminek én nagyon örültem — de választása még több nehézséget hozott. Én tanítottam és sokat imádkoztam. És imáimra mindig volt felelet. Áldó, vezető, olykor dorgáló is. Néha várnunk kellett soká arra, amit kértünk, néha nem úgy adta, ahogy kértük, de mindig éreztük szeretetét.

A fenti Ige nagyon a szívünkhöz nőtt. Egyre jobban, egyre teljesebben éltük át igazságát, ahogy gyermekeink igényét igyekeztünk kielégíteni és nekik a legjobbat adni. — Szülők, vegyétek tudomásul, hogy a Mennyei Atya jobb, szeretőbbszívű, gazdagabb nálatok!

IMÁDKOZZUNK: Urunk, köszönjük, hogy Te nemcsak földi jókat, de bünbocsánatot, örökéletet is adsz, ha hiszünk Fiadban. Ámen.

— Fogadd el az Isten készítette utat! —

Jenni Douglas (Missouri)