Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

SZERDA, FEBRUÁR 11. — Olvassuk: Kolossé 2:4-7 „Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne. Meggyökerezvén és továbbépülvén őbenne...” (Kolossé 2:6-7)

Ha télen ültetünk át virágokat, nagy kárt tehetünk bennük. A virágok átültetésének szokásos ideje a kora tavasz. A téli hónapok alatt a növények általában szunnyadnak. Külső jelek szerint úgy tűnik, mintha meghaltak volna és soha soha többé nem kelnének életre.

A mi lelki életünk igen sokban hasonlít a virágok életéhez, ahogy azok viselkednek a különböző évszakokban. Amikor kemény idők járnak, s nehézségekkel és megpróbáltatásokkal kell megküzdenünk, úgy érezzük gyakran, mintha minden erő, minden élet kiapadt volna belőlünk és Isten, létünk örök forrása nagyon, de nagyon messze lenne. A tél kopár, színtelen haldoklását tükrözi lelkünk.

Viszont, ha Istenbe nyúlnak legmélyebb gyökereink, akkor a tudatunk mélyén él a bizonyosság, hogy a dermedtség ideiglenes, hogy Isten átsegít majd a nehéz időkön, lelki aléltságunk keserves szakaszán, s valahol már erősödik a fény. Az Úr munkálkodik: ő irányítja lelki életünket a megújuló tavaszba, új kezdetek felé.

IMÁDKOZZUNK: Teremtő Istenünk, taníts arra a nagy valóságra, hogy a nehéz időkben velünk vagy a Te különös módodon. Ezekben az időkben erőnk Belőled árad gazdagon, megújításunkra. Taníts nap, mint nap Reád bízni magunkat az Úri imádság szent szavaival: „Mi Atyánk... ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” Ámen.

— Amikor aléltnak érezzük lélekben magunkat, az Úr akkor is velünk van.” —

Killian Gloria Janet (Oregon)