Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUAR 29. — Olvassuk: 2 Kor. 1:3-7. Zsolt. 46.

„Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned.”

(Zsolt. 56:4)

Nevelőnő lettem egy félárva, 4 éves fiúcska mellett. Meglepetésemre az első éjszakán, éjjel 2 órakor az ágyamba mászott. Első, ösztönös gondolatom az volt, hogy visszavezetem szobájába. De mégsem ezt tettem. Magamhoz öleltem és kérdeztem: miért jöttél ide. „Rosszat álmodtam és féltem, de már jó, mert veled vagyok.” Öröm töltött el, hogy megvigasztalhattam és hogy félelmétől megszabadult. Halkan beszéltem hozzá: „Neked van szép szobád, és az Úr Jézus mindig veled van. Ezután nyitva hagyom ajtómat, s ha rosszat álmodol, csak szólj, én is bejövök és megsimogatlak.”

Minket is hányszor megvigasztalt és megerősített már Mennyei Atyánk, mikor életünk eseményei, mint fekete nehéz felhők körülvettek bennünket. Bár a bajok nem múltak el azonnal és teljesen, de elbírhatok lettek és nem rémítettek tovább. Isten sohasem zavar el magától minket, hogy egyedül birkózzunk meg a terhekkel. Az ajtó mindig nyitva áll. Mehetünk Hozzá a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy mindig jelen vagy. Ha szükségünk van Rád, ha sírunk és Hozzád kiáltunk, mindig meghallod kérésünket, sírásunkat. Áldott légy, hogy Jézus Krisztust adtad Hozzád vezető utul. Ámen.

— Ha Istenre emlékezem, nem félek. —

Norma Williamson (Mississippi)