Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

SZOMBAT, DECEMBER 19. — Olvassuk: Luk. 2:4-7.

„...nem volt nékik helyük a vendégfogadó háznál."

(Luk. 2:7)

Hatalmas zivatar csapkodott a fedett buszmegálló körül. Belül a védett kis üvegalkotmányban esőkabátba, sálba burkolózott emberek ácsorogtak. Már csak néhány nap volt Karácsonyig, s az emberek igyekeztek vásárlásaikat elintézni. Egy fáradt tekintetű asszony érkezett a megállóhoz. Tetésen pakolt szatyorral küszködött, s egy kis gyerek követte. Sikertelenül próbáltak tető alá jutni, védelmet keresve a csípős hideg szél elöl. A bejáratnál állóknak eszük ágában sem volt beljebb mozdulni, holott lett volna még bent hely bőven.

„Fázom” — nyöszörgőit a gyerek. „Nem mehetnénk mi is be?” „Nincs hely” — f elelte az anyja, s kimerültén rakosgatta nehéz szatyrát egyik kezéből a másikba. A gyerek fölnézett, szélcsípte arcán mosoly fakadt, s tiszta csengő hangja áthatolt a forgalom zaján. „Ez olyan, mint a karácsonyi történetben, amikor nem volt hely a betlehemi fogadóban Mária, József és a kicsi Jézus számára — ugye Mami?”

Egy pillanatra döbbent csend lett. Majd az ajtónál állók kényszeredetten beljebb húzódtak, s helyet adtak az anyának és a gyereknek. Vajha te örömmel adnál lakozást szívedben Jézusnak!

IMÁDKOZZUNK: Urunk, segíts, hogy ne legyünk önzők, és hogy áldásaidat másokkal is meg tudjuk osztani. Ámen.

— Adjunk helyet életünkben a szükséget szenvedőknek. —

Dorothy M. Loughran (Anglia)