Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássák a földre.” (Lukács 12:49)

A szelíd és kedves Jézusnak vannak meghökkentő kijelentései. Szinte meghűl ereinkben a vér, amikor halljuk, vagy olvassuk ezeket. S a mi könnyű, könnyed vagy könnyelmű életformánkban nem tudjuk ezeket elfogadni. Tegyük fel, hogy választás előtt állunk. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy a lehetőségek között választva, eldobjuk magunktól az imádság kiváltságát. Úgy látjuk talán, hogy Isten nem elég hatalmas arra, hogy két út közül a mi számunkra a helyeset kiválassza. Kételkedünk Isten bölcsességében s feldobjuk a „mágikus” pénzdarabot s azt gondoljuk, hogy a „fej” és „írás” két lehetősége közül az egyik bizonyosan a mi javunkat fogja szolgálni.

Ez a fajta döntés nem küzdelem, nem imádság, nem tusakodás és nem Isten előtt való harc eredménye. így nem lehet megtudakolni Isten akaratát. Krisztus követői részére a másik út a járható: elfogadni, hogy az az Úr Jézus, akinek „szelíd szeme” van, aki bűnöket bocsátott, aki Mátéhoz és Zákeushoz bement, — az az Úr Jézus tüzet bocsátott a földre. Nincs tehát könnyű döntés. A helyes út kikövezése hosszú, kemény munkát igényel. Tűz támad s ebben a tűzben az óember elég, az új feltámad. Mindez Jézus szenvedésének tüzén át érlel jó döntést.

IMÁDKOZZUNK: Segíts abban. Uram, hogy ne kerüljem ki az élet fontos döntéseit. Legyen a te szavad a döntő szó életemben. Ámen.

— Krisztus jelenléte elégeti az elégetnivalókat. —

Austin Orvai, (ÚJ Mexikó)

KEDD, JANUÁR 13. — Olvassuk: Lukács 12:49-53,