Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Amikor (Jézus) egyszer szombaton bement a farize­usok egyik vezetőjének házába ebédelni, azok figyelték őt.” (Lk. 14:1) Általános szokás, hogy az emberek figyelik egymást. Mindnyájan bíráló szemek előtt élünk, beszélünk, cselek­szünk. Sajnos nem vesszük ezt elég komolyan, mert ha komolyan vennénk legtöbbször meggondoltabban csele­kednénk. Hát mégha nem felejtenénk, hogy Isten szeme is folyton rajtunk van, mindig mindent lát. Jézust is fi­gyelték állandóan. Nem csoda, hiszen tanításai, cseleke­detei, csodái ezreket vonzottak. Ezek részben vigaszta­lásra, tanításra szorulók, jobb után vágyakozók voltak, tehát jóakaratú figyelők. De mindig akadtak a tömegben rosszakaratúak, hibakeresők, ítélgetők is. így igaz ez a mi életünkben is. Barátaink talán szere­tettel figyelnek, de sokan mások a kákán is görcsöt ke­resők. Szigorú szemekkel nézik, hogy megvallott hitünk szerint élünk-é, és kárörömmel kiabálják ki legkisebb „elhajlásunkat” is. Bizony bizonyságtételünk kudarcot vall, ha nem azt éljük, amit mondunk. Inkább hallgas­sunk hát, mert meg van írva, hogy beszéd nélkül is meg­nyerhetünk lelkeket az Úrnak. Szelíd, szerető, segítő ma­gatartásunk szépen hirdetheti hitünket az Úr Jézusban. Az örömmel végzett szolgálat, az áldozatos élet a leghan­gosabb beszéd öróla. Emlékezzünk az Igére: mindig figyelő szemek előtt folyik életünk. IMÁDKOZZUNK: Úr Jézus, segíts, hogy igaz, képmu­tatás nélküli életünk sokakat követőiddé tegyenek. Ámen. — Az életed az igazi bizonyságtétel Krisztusról. — Peter C. Helmintoller (Virginia) PÉNTEK, NOVEMBER 6. — Olvassuk: Luk. 4:31-37.

Next

/
Oldalképek
Tartalom