Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

SZERDA, OKTÓBER 21. — Olvassuk: Máté 7:1-12.

,,Ha ti... tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok...” (Mt. 7:11)

Egy reggel Istennek ezt az ígéretét olvastam, de a nagy szomorúság, mely eluralkodott rajtam, csak nem engedett fel. Kimentem a kertbe. Virághagymáimat ültetve, figyeltem két kisfiút egy biciklivel. Az egyik a biciklin ült, a másik mellette szaladt a háztömb sarkáig. Aztán cseréltek, közben kiabáltak, játszottak. Egyszer az egyik gyermek — jól lehetett hallani — azt mondta a másiknak: „Miért is nincs neked is saját biciklid!” „Tíz nap múlva, május 2-án nekem is lesz” — felelt a másik kis játszótárs és felugrott a biciklire. „Honnan tudod? — kérdezte a kis tulajdonos. „Édesapám megígérte” —■ volt a válasz. Ránéztem a fiúcskára, szeme ragyogott, tele volt örömmel, ahogy már társa biciklije mellett szaladt. Megértettem örömét. Biztosra vette apja ígéretét, a kétely meg se foganhatott szívében.

Magamba néztem, s azt kérdeztem magamtól: „Miért nem tudok én is úgy hinni, mint ez a kisfiú? Hinni, hogy az én mennyei Atyám megcselekszi, amit mondott. Problémám egyszerre kicsivé törpült, szomorúságom eltűnt. Egy gyermektől drága hitbeli leckét kaptam. Igen, a Mindenható Úr Isten hogy ne adná meg gyermekeinek, amire szükségük van! Csak kérjük hittel!

IMÁDKOZZUNK: Édes Mennyei Atyám, segíts, hogy mindent kezedre bízzak; hogy értsem, a Te szereteted irántam nagyobb minden földi apa szereteténél. Ámen.

— A mi Urunk minden jót megígért, és ígéretei igazak és ámenek. —

Astrid Sirles (Washington)