Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

VASÁRNAP, OKTÓBER 18. — Olvassuk: 2 Kor. 2:5-11

„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, amiképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Ef. 4:32)

Muszály volt, hogy meglátogassam Czakó bácsit. Megtudtam, hogy rossz véleményt babusgatott szívében énirántam. Mihelyt beléptem ajtaján, mindjárt el is kezdte kritizáló szavait. Szóáradata másfél óráig meg nem állt. Meg sem mukkanhattam. Mikor aztán kifogyott a szóból, búcsút vettem tőle. Bizony nagyon rosszul esett, amit mondott. De lassacskán lecsendesedett háborgó gondolatvilágom. Miután imádságban Isten elé terjesztettem vádjait, rájöttem, hogy okos dolog lenne papírra vetni panaszait.

Úgy is tettem. Legnagyobb meglepetésemre három kifogása valóban jogos volt, amelyekért bünbánatot kellett, hogy tartsak. A többi vádak alaptalanok voltak, s azokat figyelmen kívül hagytam. És Isten meghallgatta bűnbánó imámat. Egy hét elmúltával kopogást hallottam az előszobában. Czakó bácsi volt a tornácon, kérges kezeiben forgatva fakó kalapját. Bocsánatkéréssel jött. Rájött arra, hogy vádolása több részben helytelen volt. Térdreborulva imádkoztunk. A megbocsátás csodákat tesz. Istennek Szent Lelke erőt ad a megbocsátásra, mert Isten Maga is drága bocsánatot adott nekünk az Úr Jézusban.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes és szerető Istenünk, Te megbocsátottál minékünk, mielőtt mi elkezdtük másoknak a megbocsátást. Add, hogy hatalmadra támaszkodjunk, hogy gazdagabbá váljon életünk és másokkal való kapcsolatunk. Jézus nevében, Ámen.

— Új élet van a bünbocsánatban. —

Sámuel Tamás (Déli India)