Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MÁRCIUS 3. — Olvassuk: Luk. 6:32-38. „Adjatok és nektek is adnak: jó megnyomott, megrá­zott, megtetézett mértékkel adnak majd az öletekbe.” (Lukács 6:38) Először vezettem világmissziói konferenciát. A végső gyűlésen voltunk együtt, s én már arra gondoltam, ho­gyan fogom rendezni a kővetkezőt új körülmények, új emberek között. Isten gazdagon megáldott bennünket, s nem tudtam búcsúzóul mást mondani, csak ezt: „Szí­vemmel az új helyen is veletek leszek.” Szinte ugyanezt mondtam a következő egyháznál a reg­geli áhítaton, majd így folytattam: „Csak most fedez­tem fel csodálatos módon, hogy a szeretet nem marad ott az egyiknél úgy, hogy megtagadja a másikat; a sze­retet megsokszorozódik.” S valóban, ahogy ezeket a kon­ferenciákat végigszolgáltam, ez igazolódott be minden egyes alkalommal. Az egyik bibliaórán egy asszonytestvér így imádko­zott: „Mennyei Atyám, ne engedd, hogy megelégedett legyek azzal, hogy csordultig van a poharam, azután lefedjem és magamnak tartsam meg.” Az én imádsá­gom az, hogy adni, adni tudjak folyton. IMÁDKOZZUNK: Atyám, életemet tedd olyan edény­­nyé, amelyikben áradásig van a te szereteted és kegyel­med, és hadd áradjon ez a szeretet és kegyelem má­sok felé. Ámen. — A megosztott szeretet megsokszorozott szeretet. — Scarlett Tamás, (Brisbane, Ausztrália)

Next

/
Oldalképek
Tartalom