Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1980-09-01 / 5. szám
„Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát.” (Zsolt. 28:6) A szentek áldott és Istent áldó emberek. Könyörögnek és dicsérik Istent. A könyörgés és istendicséret a léleknek két ajka. Két harangocska, mely kedves csengést visz Isten fülébe. Két angyal, kik Jákob létráján a magasságok felé emelkednek. Egy magános evezős saját akaratából kiment az Atlanti Óceánra, hogy áthajózza azt. De csak pár száz km.-re jutott anglia partjától, mikor a törékeny alkotmány az óriási hullámok közt veszedelembe került. Segítségért kellett rádióznia. Egyedül volt, de rendelkezett olyan eszközzel, melyen keresztül segítségét kérhette azoknak, akik tudtak is segíteni. — Sokszor mi is úgy érezzük, hogy az élet tengerén ide-oda hányódunk, hogy egyedül vagyunk, és senki sem tudja, nem érti problémáinkat, nehézségeinket. Az imádság ereje akkor is a miénk. Az Isten segítségét és vezetését mindig kérhetjük. Jézus ismerte ezt az erőt, mikor a pusztában a Kisértővel kellett szembenéznie. A tanítványokat is tanította, hogy éljenek az ima erejével. Az egyháztörténet bővölködik eseményekben, mikor férfiak, nők az imádság hatalmával képesek voltak megállni a hitben üldözések és halálfenyegetések alatt. Áldjad az Urat te is, ki meghallgatja esedezésed! IMÁDKOZZUNK: Emlékeztess, Uram, folyton, hogy nem vagyok egyedül. Kiáltásom hallod mindig. Ámen. — Az imádsághoz nem képzettség, hanem hit kell. — E. Alice Odell (England) PÉNTEK, OKTÓBER 17. — Olvassuk: Zsolt. 23.