Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

HÉTFŐ, OKTÓBER 13. — Olvassuk: Mt.25:31-46.

„Jövevény voltam és befogadtatok.” (Mt.25:35)

Mennyi a jövevény széles e világon! Háborúk, természeti katasztrófák, különféle politikai nézetek, forradalmak áldozatai! Mennyien szenvedik az otthon, a haza éltető gyökereinek kiszaggatását! És lesznek idegenné, otthontalanná, hazátlanná. De u.akkor mennyi lehetőség Krisztus befogadására. Ő azonosítja magát ezekkel a kivetettekkel! Nem vádol a lelkiismeret, nem ítél el az Ige, hogy semmit sem tettél, vagy nagyon keveset, hogy Jézus otthonra találjon? Ne fázzon és ne szégyenkezzen rongyokban?

Az Igének legsúlyosabb szavai: ,,Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be.” De felséges Ígéretet mond azok számára, akik befogadták: „Hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” A kivándoroltaknak még akkor is nehéz, ha egy új ország, társadalom helyet ad nekik. Idegenek maradnak, és idegen marad minden körülöttük. De Jövevények! Lehet egy nagy vigasztalásotok. Az Isten Fia, a menny Királya is jövevényként járta a földet. Éhezett, szenvedett, fejét nem volt hová lehajtania. A Benne bízó jövevények sorsa az Övé. Neveli, gondozza őket, s jövevénységük állapotával tanítja, hogy „nincsen itt maradandó városunk.” Boldog, aki nem ver itt gyökeret. Viszont lehet keresni a jövendőt. Nem a szebbet, jobbat, hanem a tökéletest.

IMÁDKOZZUNK: Uram Jézus, bocsáss meg, hogy elutasítottalak, mikor szerencsétlenekben jöttél elém. Ámen.

— A legáldottabb Krisztus befogadás, amit nem tudva tettünk. —

Eunice de Hernandez (Puerto Rico)