Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

„Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” (Zsolt. 46:11)

Bárhol vagyunk: templomban, gyárban, konyhában, az Ige hív elcsendesedésre. A csendességben várakozó lélek számára Isten ismertté teszi jelenlétét, hatalmát és szavát. A szentek erről tesznek bizonyságot, és mindenki más is, aki kipróbálta ezt az igazságot. Isten szuverénitása előtt az embernek meg kell némulni mormogás, ellenkezés, lázongás nélkül. Izraelnek sokba került Isten ellen való zúgolódása. Kicsoda foghatja meg Isten kezét, és mondhatja „mit teszel?” Áron csendben maradt, mikor Isten tűzzel elpusztította két fiát. Jób megnémult az Úr élőt és ezt mondta: „Kezemet szájamra teszem, hibáztatom magam, és bánkódom a porban és hamuban.” A nagy Isten hatalmát és erejét, ki merészeli kihívni, aki szájának lehelletével megölheti a bűnöst, de megbocsáthatja a legnagyobb bűnt is?

Isten és egyedül Ő ismeri legmélyebb szükségünket, és Ő tudja kielégíteni is. De csak a csendben talál Isten és ember egymásra. Itt értjük meg, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Az Ő akaratát és szeretetét gondolatainkkal és tetteinkkel kell jóváhagyni, hogy az Ő célját betöltsük. Ez hoz nekünk igazi békét és örömet.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, köszönjük a csendet, melyben felismertük, hogy más vagy, mint mi. Megalázkodunk Előtted. Fogadj Magadhoz. Ámen.

— Nem Isten, mi tartozunk számolni teteinkért. —

M.G. Connell (Scotland)

SZOMBAT, OKTÓBER 4. — Olvassuk: Zsolt. 139:1-12.