Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

„Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkez­zem ellened.” (Zsolt.119:11) Mentőkocsiban utazni beteggel súlyos tapasztalat. Egyik beteg azt kívánta, hogy mondjak neki zsoltárt, mert nagyon fél a gyorsaságtól és a szirénázástól. Idéz­tem a 23. zsoltárt. Megköszönte és másikat kívánt. El­mondtam az 1-sőt, 46-t, 90-t, 91-t. Hálás voltam Isten­nek, hogy emlékezni tudtam rájuk, és megfogadtam, hogy még több zsoltár, — biblia verset tanulok meg. Az­nap este a fenti zsoltárt olvastam, és Isten Lelke még mélyebb értelemre juttatott. Megértettem: jó dolog mi­nél több bibliai verset tudni, de azt is, hogy az Ige ereje nem a betűkben van, s nem is memória dolga. A szí­vünkbe kell az Igét rejteni, mert csak így őriz meg az a bűn ellen. Isten éppen evégre adta azokat. A világi em­ber kincse rajta kívül van, a keresztyéné őbenne, ma­gában. Ha azonban ez a kincs, az Ige csak a fejedben és a szádban van, az ördög elveszi tőled. Ha csak a Könyvben van, éppen akkor nem lesz nálad, mikor kelle­ne. A szívedből viszont senki el nem veheti, és paizsod lesz a gonosz ellen. Amíg Éva hit által szívében forgat­ta Isten szavát, ellenállott a Sátánnak, de mikor kétség­bevonta annak igazságát, azonnal az ördög csapdájába esett. Lehet, hogy sok verset tudsz a bibliából, de meny­nyi van a szívedben? IMÁDKOZZUNK: Uram, köszönöm drága Igédet, s azokat, akik oktattak rá. Köszönöm az élő Igét, Jézust. Ámen. — A bűn ellen az Ige kardja a legjobb fegyver. — Marjorie W. Bili (Virginia) VASÁRNAP, SZEPTEMBER 28. — 01v.Zsolt.119:1-11

Next

/
Oldalképek
Tartalom