Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-07-01 / 4. szám

KEDD, AUGUSZTUS 14. — Olvassuk: Jel. 21:1-4.

„Az Úr szemei előtt drága az Ó kegyeseinek halála.”

(Zsolt. 116:15.)

Hálás vagyok az édesanyámnak, hogy látni tanított. Hosszú sétákat tettünk a tengerparton együtt, hogy lássam a hullámok játékát; hogy lássam a lenyugvó nap szépségét, ahogy vérvörösen hull a tengerbe, és sok más ilyen természeti szépséget láttatott. De túl mindezeken látni tanított keresztyén szemmel. Nem félt előttem beszélni a halálról sem. „A napnak, eljön az ideje, mikor látszólag nem ragyog. Az emberi életben is van naplemente. Senki sem él örökké. A fontos az, hogyan járod életed útját! Az íge volt-é lábaidnak szövétneke? Engedtél-é a hívó szónak hitre, engedelmességre, egyre nagyobb Isten-ismeretre? Az íge fényében megismerted-é elesett, bűnös voltodat? Kerested-é az egyetlen helyet, a Krisztus keresztjét, ahol bocsánatot vehettél, megtisztultál? Te, az igaztalan, hit által igazzá lettél-é az egyetlen igaz, Jézus szívedbe fogadása által? Békével, bizalommal a mennyei Atyában gondoltál-é és gondolsz-é az időre, mikor halnod kell? Mikor a dicsőséges Isten látására ébredsz, ahol könny, halál, fájdalom nem lesz többé. Ez a kegyes élet, ami drága az Úrnak. Az ilyeneket a halálban sem hagyja Ő magukra. Angyalait küldi értük. S örülnek az égiek, örül az Atya. Egy hű kegyes tért haza.” — Édesanyák, tanítsátok gyermekeiteket így is!

IMÁDKOZZUNK: Édes Atyám, milyen jó hallani, hogy életünk, halálunk drága Neked, ha kegyesek vagyunk. Ámen.

— Halál, hol a te fulánkod? Isten szeet. —

Christine Wood (Surbiton, England)