Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-07-01 / 4. szám

KEDD, AUGUSZTUS 7. — Olvassuk: Péld. 22:1-6. „Tanítsd a gyermeket, hogy hogyan járja az ő útját, és ha majd megvénhedik is, nem távozik el attól.” (Péld. 22:6) Hátul, a kertünkben összetákoltam egy szép kis fahá­zikót. Elsősorban a gyerekeknek, hogy játszhassanak benne. De azon kívül jómagam is reggelenként ott töl­töttem a faházikóban egy pár imádságos percet a Bibli­ámmal és a Csendes Percek füzetkével... Ötéves kisfiam, Lacika nagy komolyan utánozott. Fel­­nyalábolta a bibliai mesekönyveit, és velem együtt csen­dességet tartott. És miután befejeztük, térdreborultunk mind a ketten, majd az imádság után bementünk reg­gelizni. Egy napon az történt, hogy elaludtam és későbben kel­tem fel. Persze hamarosan magamra kaptam a ruhá­imat, és uccu neki, gyorsan bekapni a reggelit. De Laci fiam komoly megrovó szempillantással csak ennyit szólt: „Édesapám, ugye nem marad el a szoká­sos csendes imádkozás?”­Mennyire elszégyenlettem magamat! „Igen fiacskám, menjünk Isten előtt elcsendesedni, mégha késve jutok is el a gyárba!” És úgy is cseleked­tünk. A Szentírás szavaival mi is tanítsuk meg gyermeke­inket, hogy hogyan járják az útjukat, és ha majd meg­­vénhednek is, nem távoznak el attól... IMÁDKOZZUNK: Drága Urunk, segítsél minket a hit egyszerűségében járni. Köszönjük másoknak a jó pél­dát. Segélj bennünket, hogy helyesen és jól tanítsuk gyermekeinket. Jézusunkért. Ámen. — Jó példám valaki számára igen fontos. — Ho S. Elvin (Manila, Fülöp Szigetek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom