Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)
1979-09-01 / 5. szám
KEDD, SZEPTEMBER 25. — Olvassuk: Róma 7:21-25. „Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róma 7:25) Autójavító műhelyben dolgozom. És mivel én vagyok a műhelyben az egyetlen női alkalmazott, sok élcelődésnek és tréfának vagyok kitéve. Egyik meleg júliusi napon például valamelyik munkástársam egy ragasztóshátú címkét nyomott a kezem fejére, amit a javításra szolgáló alkatrészek dobozáról vett le. — Nem is igen figyeltem rá. Elmentünk ebédelni, és már régen megfeledkeztem róla, amikor azt vettem észre, hogy a pincérnő hahotázva nevet rajtam valamiért. Akkor figyeltem fel, hogy a címkén ez állt: „újra-gyártott”. Először magam is vele együtt nevettem, aztán elgondolkodtam. És rájöttem, hogy a címkének valóban igaza van. Mert Isten kegyelméből, Jézus által mint Megváltóm által új teremtés lettem. Milyen csodálatos élmény felfedezni, hogy csődbe jutott, értelmetlenné lett és céltalanná vált életünket megújíthatja Jézus. Áldott legyen érte neve! A tiedet, Testvérem, megújította-e már? IMÁDKOZZUNK: Teremtő Istenünk, Atyánk, Megváltjuk Előtted, hogy sokszor úgy érezzük: eltékozoltuk életünket, s hogy semmirevalóvá, haszontalanná vált az. Áldott légy az üzenetért, hogy Te a ronccsá vált életeket is újjá tudod tenni. Könyörgünk is, terjeszd ki reánk áldó kegyelmedet, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus által legyünk kedved szerint való új teremtménnyé. Ámen. — Életem egy részét, vagy egészét szeretném-e, hogy Jézus újjáteremtse? Harrodl Nancy, (Florida)