Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-01-01 / 1. szám

. . ha meg nem lérlek és olyanok nem lesnek, mim o kisgyermekek, semmiképpen sem mernek he a mennyek országába." (Máté 18:3) Több mint két éve dolgozom a helyi napközi otthonban három éves gyermekek hozott, és mindennapi tapasztalataim emlékeztetnek Urunk fenti szavaira. A gyermek teljesen rábízza magát szüleire, felügyelőre Úgy kell. hogy mi is ráhagyatkozzunk teljes bizalommal és hittel mennyei Atyánkra. Akkor, mint ahogy ezek a kicsinv életek is mutatják, találhatunk örömet, mely ezerféleképpen nyilatkozik meg minden kicsinység felett is. De ezenfelül a megtért és Istennek gyermeki módon engedelmes élet bemehet a legnagyobb örömbe, a mennyek országába A ki pedig idáig el nem jut. a kárhozatban marad Tanulhatunk a gyermekektől megbocsájtást is. Még ha az egvik percben kötekednek és verekednek is egymással, a másikban már együtt szépen játszanak. Néha szinte ijesztő látni, hogy a gyermekek játék közben, milyen valóságnak megfelelően viselkednek a szülő, vagy a tanító szerepének betöltésében. Milyen elővigyázatosnak kell lennünk magatartásunkban és beszédünkben gyermekeink előtt. . . IMÁDKOZZUNK: Istenünk, Atyánk köszöntük a gyermekek által elénk tárt tanításodat. Add, hogy az Úr Jézust követve eljuthassunk a Te országodba olyan egyszerűséggel, és öröm­mel, mely gyermekeidet jellemzi. Megváltónkért kérünk halgass meg. Ámen. — Hála az Istennek atyai szeretetéért. — Reynolds Imogene. (Alabama) KEDD. JANUÁR 4 Olvassuk: Máté 18:1-6

Next

/
Oldalképek
Tartalom