Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-03-01 / 2. szám

Olvassuk: Lukács 24:1-8 "Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta." (Máié 28:6) Egy kis vidéki templom felé voltam úton, amely tizenkét mérföldre volt tőlünk. A húsvéti hajnali istentiszteletre igyekez­tem. Fejem felett a csillagos ég teljes fényében ragyogott! De különben az út sötét volt, alig ismertem ki magam rajta, jóllehet már régóta jól ismertem. Az éveket elfelejtvén próbáltam magam elképzelni azoknak az asszonyoknak a társaságában, akik elsőnek érkeztak az üres sírhoz. Akkor is sötét volt, amikor ők elindultak otthonról. An­­nyire beleéltem magam a helyzetbe, hogy szinte "együtt halad­tunk” az úton, oly annyira, hogy a torkomban tompa fájást érez­tem. A templomhoz érve, mi a résztvevők, dideregve ültünk a szabadban elhelyezett padokon kelet felé fordulva. A fiatal lelkipásztor a Lukács evangéliumából olvasott, ahol az asszonyok az üres sírnál vannak; röviden beszélt és imádkozott. Visszatekintve ez eseményre, nem emlékszem pontosan arra. hogy mit mondott a lelkész, de arra jól emlékszem, hogy milyen komolyan átélte a mondottakat. Az istentisztelet időpontja tökéletesen lett megválasztva. Amim a nap első sugarai előtörtek az égalján, mint egy ember állottunk fel énekelni e nagyon kedvelt éneket: "Krisztus, az Úr ina feltámadott.” Valami a feltámadás reménységéből és bizonyosságából életemnek újra a részévé lett! IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, segíts újonnan megtapasz­talnunk e húsvét alkalmával, hogy a mi Urunk feltámadott Úr. kié a Te eljövendő országod mindörökké, Ámen — A feltámadott Úr mindennapi útitársam lehet — Mary Beth Littlejohn (Pacolet, South Carolina) VASÁRNAP, ÁPRILIS 10 (Húsvél)

Next

/
Oldalképek
Tartalom