Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

SZERDA, FEBRUÁR 18.

Olvassuk: Zsoltárok 86:1-7.

“Nyomorúságomnak idején Hozzád kiáltok, mert Te meghallgatsz engem.” (Zsoltárok 86:7)

Amikor a fenti igét olvasom, mindig visszaemlékezem életem néhány válságos napjára. A kórházban voltam, ahol első kis lányom született. Kimondhatatlan volt az örömöm. Kicsi leányom három napos volt. Amint karomban tartottam szoptatás közben, gyönyörködve néztem rózsás, kis arcát.

Egyszerre csak elváltozott kicsiny arca. Nyöszörgött és kékes színű lett. Ijedten kiáltottam az ápolónő után, aki hozzám szaladt és kikapta őt karjaimból. Néhány csepp tej, kis lányom tüdejébe került és komoly bonyodalmat okozott. A gyermeket klinikára szállították és megindult az élet-halál harc. Milyen csodálatos vigaszt jelentett számomra, különösen ezekben a napokban a Biblia és az imádság. Megtanultam mit jelent teljes odaadással az tJrhoz kiáltani. És az Űrtói, Esaiás könyve 54-ik részének 8-ik versét kaptam biztatásul: “Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled és örök irgalmassággal könyörülök rajtad ezt mondja Megváltó Urad.” Kis lányom meggyógyult. Az Űr könyörült rajtunk. Noha az idézett ige nem rólam Íratott meg, mégis nekem is szólt és reménységet adott.

Amikor az Űr megpróbál bennünket, azzal mindig célja van. A keresztyén ember felfedezi, meglátja azt, hogy a próbákhoz mindig kap erőt.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei, édes Atyánk! Köszönjük Neked az imádság kiváltságát. Köszönjük, hogy szent Fiad által összeköttetésben lehetünk Veled és, hogy az Ő nevében, az ö érdeméért meghallgatsz bennünket. Amen.

— Isten meghallgat bennünket, ha azt Jézus érdemében imádkozzuk. —

Tomcsányi Ödönné (California)