Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, FEBRUAR 14.

Olvassuk: Róma. 7:13-25.

“Ha valaki hallgatója az Igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos az olyan emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát, mert megnézte magát és elment és azonnal elfelejtette milyen volt.” (Jakab 1:23-24)

Egy kis könyvnek a címe nagyon megragadta figyel memet: “Tükör-háború”. Amint átlapoztam, láttrm, hogy egy detektív történet, kémekről szól. Nem érdekelt tovább. De a cím nagyon sokáig motoszkált a lejemben.

Elolvasva mai igénket megérthetjük, milyen az igazi tükörháború. Ha belenézünk a tükörbe, gyakran legnagyobb ellenségünk arca néz vissza ránk: saját magunk. Legnagyobb vereségeink akkor érnek, ha ezt az ellenséget nem vesszük komolyan. Ha engedjük, hogy diadalmasan éljen önzésünk, gőgünk, saját eszméink, a magunk csinálta törvények, akkor elbuktunk. Az Ige tükre megmutat mindig valamit bűneinkből, de ha elsétálunk gondatlanul, elfelejtjük lelki hibáinkat. Hallgattuk az Igét, de nem engedünk neki.

Ha Jézus törvényével mérjük össze felfogásainkat, erkölcsünket, gondolatainkat, akkor az mindig harcot okoz. Ha komolyan az ö Igéje szerint akarunk élni, úgy járunk, mint Pál apostol, aki felfedezte magában a bűnt és a “nagy harcot” harcolta ellene. A Római levélben nagyon láthatóan és megragadóan írja ezt le. Az ember győzelme a “tükör-háború” csak ott és úgy lehet, ahol és ahogy Pál apostol is megtalálta: Jézus Krisztusban. Egyedül ö ragadhat ki bennünket a Sátán hatalmából és tehet bennünket szabaddá a bűntől.

IMÁDKOZZUNK: óh Űr Jézus, add nekünk a Te erődet, hogy győzedelmeskedjünk. Ámen.

— Belső harcunk csak úgy jó, ha győzelem a vége Krisztusban. —

Robert B. Lantz (Fairchild, AFB., Washington)

— 47 —