Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Jób 11:13-20.

“Akkor bíznál, mert volna reménységed...” (Jób 11:18)

Mindnyájan ismerünk legalább egy olyan személyt, aki ugyan meglepetéseket okoz néha és zavarba ejt bennünket, — de akit mégis a szívünkbe zárunk. Ilyen volt az óvónő, akire engem szüleim gyerek koromban bíztak. — Sokat tanultunk tőle és nyertünk a neveléssel, amiben részesültünk. A legnagyobb tanítást mégis jóval azután kaptuk tőle, amikor az óvodát már régen elhagytunk.

Vizsgálat céljából kórházba kellett vonulnia és kiderült, hogy rákja van. — Teljesen tisztában van vele, hogy ez mit jelent, — a fájdalmakat is érzi, amivel jár — de mindennél erősebb reménysége. Már régen meghaladta a nyugdíjra jogosító kort, — kellemetlen kezelésen megy át, — de még mindig gyermekekkel foglalkozik, — és elhatározott szándéka, hogy ezt teszi, amíg Isten erőt ad neki. Egyedül úgy tud élni, hogy mindig előre tekint...

IMÁDKOZZUNK: Atyánk bocsásd meg, hogy oly hálátlanok vagyunk sokszor, — pedig csak körül kell néznünk, hogy lássuk a sok áldást életünkben. — A legnagyobb áldásért könyörgünk: bocsásd meg hálátlanságunkat, — adj örvendező szívet, amíg élünk s koronázz meg a te kegyelmeddel, amikor hozzád megtérünk. Amen.

— Isten gyermekei minden napon előre tekintenek.

Young Lisa (Georgia)

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 22.

— 24 —