Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1975-01-01 / 1. szám
“Imé, mindent újjá teszek.” (Jelenések 21:5) Miért van az, hogy az almafának minden tavaszszal több és szebb virágai vannak, mint az elsőző évben? A kérdezett azt felelte: “Az almafának a törzse minden évben egy új fa-réteggel növekszik. Ezért szebbek az almafa virágai minden tavasszal.” Az újévnek a kezdete jó alkalom arra, hogy számot vessünk magunkkal és elhatározzuk magunkban, hogy lelkileg nőni szeretnénk és akarunk. Ez pedig a Szent írás tanulmányozása által, az imádkozáson és az Istentiszteletekre való eljáráson keresztül lehetséges. A lelki növekedésben sokat segít az is, ha tehetségünket, időnket és képességeinket is felajánljuk Isten szolgálatára. Márk evangéliuma tudatja velünk, hogy az Ür Jézus Krisztus naponta, korán reggel, félreeső helyeken kereste az alkalmat, hogy egyedül lehessen Istennel. Ezek a csendes órák voltak azok, amelyek hitét erősítették és tisztán mutatták az útat a cselekvésre. Az isteni útmutatás a Szent Lélek vezetése által jön hozzánk. Ami azt jelenti, hogy vágyni, figyelni és várakozni kell az Ürra; vagy más szóval ki kell tárjuk szívünket az Isten előtt, hogy nyitott szívünkbe beáradhasson az Isten kijelentése az Ur Jézus által. IMÁDKOZZUNK: Atyánk! Erősíts minket a Te jelenléteddel, hogy hittel és bátorsággal nézzünk az új esztendő elé. Ámen. — Csak az Isten kegyelme által adott új élettel lehet félelem nélkül elindulni az új esztendőben. — Nuell Crain (Dallas, Texas) CSÜTÖRTÖK, JANUAR 2 Olvassuk: Jelenések 21:1-6 — 5 —