Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-01-01 / 1. szám

“(Isten) megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket". (II. Kor. 1:4)

Két asszony beszélgetett egymással hasonló életkörülményeikről. Két gyermeke volt mind kettőnek. Egy gyermek mind kettőnél kábítószert használt, a másik gyermek egyiknél is másiknál is súlyos betegségben szenvedett, közel volt a halálhoz, csak nehéz, veszélyes operáció segíthet rajtuk esetleg. Ebben a helyzetben az ő szívükben is feltámadt a régi kérdés: miért szenvednek némelyek olyan sokkal többet, mint mások? A titok nem oldódott meg számukra. De abban megegyeztek, hogy átmenve sok mepróbáltatáson más szenvedőkkel jobban együtt tudnak érezni és irántuk jobban tudnak részvétre indulni.

Pál apostol meg így magyarázza a kereszt hasznát: Tanítanak azok bennünket arra, hogy bizodalmunkat ne magunkba, hanem Istenbe vessük. Es ha engedjük, hogy Isten legyen erőnk forrása, akkor képesek leszünk vigasztalni másokat is az ő nyomorúságukban.

IMÁDKOZZUNK: Édes Atyánk, nem kérjük, hogy vedd le terhemket, mert mi, a Te Fiad követői arra rendeltettünk. Csak erőért könyörgünk, hogy bizonyítsd hűségedet és gondviselő szeretetedet tanítványaid iránt. Ámen.

— Ne olyan feladatokért imádkozz, ami erődnek megfelel, hanem erőért imádkozz, ami elégséges lesz feladataidhoz. —

Shrlver Donna (Statesboro, Georgia)

KEDD, JANUAR 21

Olvassuk: II. Kor. 1:3-7

24 —