Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: Esaiás 42:1-7; Jakab 2:21-26. “Felkent engemet... hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek.” (Lukács 4:18) Dolgozószobám ablakából kinézve a délignyitó ég­színkék virágjaiban gyönyörködtem. Észrevettem, hogy egy bimbó lefelé fordult. Gyöngéden kiszabadí­tottam az inda fojtó öleléséből, hogy a nap felé tud­jon fordulni és ki tudjon fejlődni. Szeptember közepe felé járt az idő, és az éjszakák már hűvösek voltak. Nem voltam biztos, hogy a sokáig elfojtott kis bimbó ki fog még fejlődni. De két nap múlva máris kinyílt! Nem volt egészen szabályos a virág, és a hűvös levegő miatt sötétebb kék színű volt, de mégis ott volt, és be tudta tölteni hiva­tását. Ha az inda tovább fogva tartotta volna, akkor talán elhervad anélkül, hogy virágzani tudott volna. Körülöttünk is vannak emberek, akik testileg, szel­lemileg vagy erkölcsileg hátrányt szenvedtek valami miatt. Isten tud és akar módot nyújtani számukra is, hogy be tudják tölteni azt a hivatást, amire ö elren­delte őket. Legyünk ebben, Testvéreim, az ö munka­társai ! IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk, mikor látjuk, hogy valakinek szüksége van segítségre, mjisd meg szemünket és adj bölcsességet, hogy embertársunkat az egészség és megelégedés útjára tudjuk vezetni. Amen. — A másokon való segítés feltétele: tartsuk szemün­ket és szívünket nyitva. — Skog M. A. Katharina (Vasteras, Svédország) PENTEK, AUGUSZTUS 8. — 41 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom