Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Máté 20:17-28

“Bizony mondom néktek, amennyibe megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Máté 25:11-40)

Ez az ige gyermekkorom egy eseményét juttatja eszembe. Apám súlyos betegen, nagy fájdalmak között feküdt tífuszban. Nehéz idők voltak ezek; rettegtünk Apám életéért, de nyugtalanított a mezei munka is, mert éppen tengeri-törés ideje volt. Ebben a reménytelennek látszó helyzetben egyszer csak. 18 szomszédunk állított be udvarunkra szerszámaikkal, s egy nap leforgása alatt betakarították a termést a csűrökbe. Apám sosem tudta közvetlenül nekik meghálálni segítségüket, de felgyógyulása után egész életében sok szolgálatot tett másoknak.

így van ez a keresztyén ember életében is. Mi a legfőbb jót a mi Urunk Jézus Krisztustól kaptuk, abban, hogy értünk emberi testet öltött, bűneinket magára vette, s életét adta értünk. De ezt a megbocsátó, üdvözítő szeretetet közvetlenül Néki nem tudjuk meghálálni, hiszen testben már nincs itt közöttünk, de itt vannak körülöttünk nyomorult, beteg, magányos, szükségben lévő embertársaink. Krisztus iránti szeretetünket, hálánkat árasszuk ki rájuk.

IMÁDKOZZUNK: Uram! Bűnbánattttl bevallom, hogy sokszor csak magamat szerettem. Büszkeségem, önelégültségem eltakarta előlem, azokat akik szükségben voltak. Segíts legyőznöm önző természetemet, s Neked szolgálni. Ámen.

—Valahányszor megérzed Megváltód szeretetet életűben, árassz Te is szeretetet mások felé! —

Heltzman Milton A. (Wantagfr. New York)

VASÁRNAP, JUNIUS 15.

— 48 —