Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MAECIUS 18 Olvassuk: I. Ján. 4:7-12

„Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket?'" (Malakiás 2:10)

Figyeltem, ahogy hat éves kis unokámat apja átölelve tartja,'közben cirógatva világos barna haját. Majd játékosan ezt mondja neki: „Flávia, neked majdnem szőke hajad van, húgodnak, anyukádnak és nekem fekete hajunk van. Hogy lehetsz te az én kislányom?”

A gyermek komolyan ránézve így felelt: „Apu, én tudom, hogy a te kislányod vagyok.”

A nagynéni, aki szintén figyelte a beszélgetést kérdi: „Hogyan vagy biztos ebbe?” Flávia így válaszolt: „Én tudom, mert érzem a szívemben.”

Milyen nagyszerű ez a bizonyosság! Egy gyermek érezni tudja apja szeretetének erejét és azt a rendíthetetlen bizonyosságot, hogy ő apjának a kislánya.

Isten a mi Atyánk és Alkotónk. Hogyan jelenthetjük ki ezt? Mi teszi valószínűvé ezt a„ állításunkat?

Isten bennünk él, osztozik a mi életünkben. Érezzük, hogy ö a mi Teremtőnk, s jelenlétéről állandóan bizonyossá tesz minket.

Mi az Isten nekem? Több, mint az én Alkotóm — ő az én Atyám.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Alkotónk és Atyánk! Nagyon hálás szívvel köszönjük azt a hatalmas érzést, hogy ott vagy a mi életünkben. Mi a Te gyermekeid vagyunk, és tudjuk, hogy Te szeretsz minket. Bár soha meg ne feledkeznénk szeretetedrol. Ámen.

—Csak értelmem tud Istenről, vagy bensőm is róla énekel? —

Ada Figueiredo Sucasas, Brazília

— 20 —