Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Olvassuk: János 15:12-17.

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért.” (János 15:13).

Az auschwitzi koncentrációs tábort a lengyelek temetőjének nevezték. De más országokból is voltak ott, elítélve embertelen kínzásra és gázkamrára.

1941. május 28-án 400 lengyel érkezett a táborba. A ferencesek rendjéből Kolbe Maximilion r..k. lelkész is közöttük volt, aki ugyan tüdővészben szenvedett, de testben és lélekben erősen tartotta magát. Rabtársait állandóan vigasztalta és erősítette, mondván; „testünket megölhetik, de lelkünket nem”. Vonzó és kedves egyéniségéből következett, hogy körülötte a valláskülönbségek és előítéletek eltűntek.

Egyik napon megszökött egy rab. Helyette tize sötétzárkára s éhhalálra ítéltek. Ahogy a halálraszánt embereket válogatták, az egyik így kiáltott sírva: „feleségem!, gyermekeim!” Kolbe lelkész ekkor önként ajánlotta fel életét ezért az emberért. Tíz nappal később, 1941. augusztus 14-én meghalt.

Milyen nagy volt az ő szeretete! Életét adta a felebarátért. VI. Pál pápa 1971 október 17-én boldoggá avatta és „mennyei polgárnak” nyilvánította Kolbe lelkészt.

IMÁDKOZZUNK: Add Istenem, hogy a mások szolgálatában eszköz lehessek a Te kezedben. A Jézus Krisztusért, Ámen.

— Szeretettel legyünk egymási segíségére. —

Massalska Helena, háziasszony (Lengyelország)

VASÁRNAP, FEBRUÁR 24.

— 57 —