Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Apostolok Cselekedetei 13:15

„atyámfiai, ha van valami mondanivalótok a gyülekezet építésére (bátorítására), szóljatok..." (Ap. Csel. 13:12)

Egy neves texasi büntetőjogász, Foreman Percy azzal vált híressé, hogy vállalja a legreménytelenebb bűnügyi eseteket és a bűnözők védelmét. Egy alkalommal meghívták őt egy lelkészgyűlésre beszélni s az egyik lelkész megkérdezte őt, hogy miért vesztegeti idejét és kiváló képességeit a társadalom kivetettjeire és leghitványabb bűnözőire. Ezt válaszolta: “Önöknek, mint lelkészeknek tudniok kellene már előre, hogy mi erre a válaszom. En még nem találkoztam olyan férfivel vagy nővel, akiről a Megváltó lemondott volna. Lehet, hogy rossz úton járnak, de akkor is emberi lények, akiket Isten szeret és szeretné őket megnyerni”. Az első keresztyén gyülekezetben Barnabás volt ilyen típusú ember. Ezt a nevet is kapta: “bátorító, vigasztaló”. Meg volt győződve például arról, hogy olyan emberből, mint Saul, Jézus híveinek kegyetlen, üldözője, Pál néven kiváló apostol és páratlan igehirdetője lehet. Miután Pál hitre jutott a damaszkuszi úton, Barnabás kísérte őt el Jeruzsálembe, a tanítványok elé. Pálnak nagy szüksége volt akkor arra, hogy valaki bátorítsa és közbenjárjon befogadása érdekében. Barnabás pedig vállalta ezt a követítő szerepet. Nem csupán valami lelki finomságból vagy humanista emberszeretetből, hanem azért, mert meg volt győződve, hogy nincs olyan ember, aki kívül esnék Isten megváltói szeretetének körén.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, annyian vannak körülöttünk, magánosán, bíztatásra szorulva. Engedd meglátnunk, hogy drágák ök a Te szemedben s engedd, hogy bíztató módon és szeretettel álljunk mellettük. Ámen.

— Egyetlen bíztató szó valakinek az egész életét megváltoztathatja. —

Smith P. Meredith, Washington

— 42 —

VASÁRNAP, JÚNIUS 9