Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-05-01 / 3. szám

„A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” (I. Kor. 13:4)

Egyik könyvében Godden Rumer egy költeményt közöl a kérkedő kakasról, mely hajnal hasadtakor így kukorékolt: “El ne felejtsd, Uram, az én hangomra kel fel a nap!” Az emberi teljesítménybe vetett gőg épp ilyen nevetséges: magának tulajdonít olyan hatalmat, amelynek nincs birtokában.

Az első korinthusi gyülekezetben — csakúgy mint a mai gyülekezetekben — voltak olyanok, akik felfuvalkodottan mutogatták közepes erényeiket és telve voltak ön-dicsekedéssel. Volt, aki anyagi javaival kérkedett; a másik családfájára volt büszke; ismét mások neveltetésükre és személyes kiválóságaikra alapozták dicsekedésüket. Vájjon nincsenek-e meg ezek az indulatok bennünk is? Jó tehát, ha csendesen te is mélyére nézel ezeknek, s felismered magadban a bűnt!

Egyi kiváló ausztráliai professzortól egyszer valaki megkérdezte: “Lehet-e valaki sznob és keresztyén egyszerre?” Ha a keresztyénség lényege Krisztus követése, vajon nem világos-e a válasz? 0 egész életével azt példázta, mi a szelíd és alázatos szív útja!

IMÁDKOZUNK: Uram, segíts arra, hogy minden emberi viszonyulásomban a Krisztus szívbéli alázatosságának a lelkűletét 'példázzam. Az ő nevében kérlek. Amen.

— Ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat! —

Snowden F. Rita, Új Zéland

HÉTFŐ, MÁJUS 6

Olvassuk: I. Korinthus 13:1-7

— 8 —