Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-03-01 / 2. szám

NAGYPÉNTEK, ÁPRILIS 12 Olvassuk: Ezsaiás 55:6-7 és Jakab 5:13-16

„Keressétek az Urat, míg megtalálható, hívjátok Út segítségül, míg közel van.” (Ézsaiás 55:6)

Az Ige egy nyilvánvaló felhívás az imádságra. Egy fogoly így válaszolt rá: „Uram, a Te Igéd azt mondja: imádkoznom kell. De hogyan tudjak? Hogyan tudjak beszélni Hozzád ilyen állapotban? Elkeseredett, méltatlankodó, lázadozó és sokszor kétségbeesett vagyok. Néha úgy érzem, képtelen vagyok imádkozni, s ha kinyitnám a szám, csak átkozódás jönne ki rajta. Nagyon szenvedek, mert börtönben vagyok, messze szeretteimtől, kidobva munkámból, megszégyenítve, megfosztva szabadságomtól, tisztesség, béke és remény nélkül. Sokan megvetnek, ellenem vannak, rosszul ítélnek meg. Uram, hogyan tudjak imádkozni?

De Reád nézek, emlékszem Rád a kereszten. Te Uram milyen fájdalomban, kínban voltál! Tudom, Te jó, bölcs és ártatlan voltál, mégis gyaláztak, tisztességedtől megfosztottak. Törvényszékre vittek, megostoroztak, keresztre feszítettek, megöltek. Miért? Hol volt az igazság? Más bűneiért, az én és a körülöttem lévők bűneiért vállaltad a gyalázatot, szenvedést. Ezt látva, így szólok. Tévedtem Uram, bocsáss meg. Mindnyájan bocsánatodra és irgalmadra szorulunk. Könyörgök magamért, szeretteimért, akik drágák nekem, hogy mi mind hadd ismerjük meg a Te szabadításodat.

Uram, vigasztalj meg, csendesíts meg. Nagy szükségem van rá, hogy tudjam, valaki még gondol velem és szeret engem is. Uram, légy irgalmas! Ámen.

Ez az ember, akit fogolytársunknak is mondhatunk — hiszen mindannyian a bűn fogságában vergődünk jól értette az Igét és jól élt vele. Imádkozzunk hát mi is vele.

— Isten gondot visel. Reménységünk és segítségünk Benne van. — Campbell H. Michael, Skócia

— 45