Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1974-03-01 / 2. szám
Olvassuk: János 14:15-21 „Lelkem csendben egyedül az Úrra vár." (Zsolt. 62:1) A háború alatt az egyik tábori lelkész nagy nyugalommal jött-ment a tűzvonalban lévő katonák között. Lehajolt egy-egy sebesülthöz, pár vigasztaló szót mondott, osztozott fájdalmukban. Később az egyik katona megkérdezte, hogy nem fél-e a haláltól? “Nem” — hangzott a válasz — „inkább a készületlenségtől félek.” Ezt az embert a harcmezőn, a halál és fájdalom közvetlen szomszédságában készítgette az Ür a Vele való találkozásra; sőt hamarosan egy családtagjának halálhírét is meg kellett érnie. A halál és fájdalom mindannyiónk életének tartozéka. De a keresztyén ember számára a halál nem hozhat félelmet. A fájdalom pedig, akár testi, akár lelki, még inkább nem szabad, hogy káros indulatokat ébresszen. Sok gyógyító fájdalom van, mely hasznos és szükséges is. Dr. Granger Westberg nem hiába adta egyik könyvének ezt a címet: „Jó bánat.” A szenvedések között jobban keressük az Urat, megtanulunk imádkozni, megalázkodni. Szükséges a nevelésünkhöz is, s egyike az Ur kegyelmes eszközeinek, mellyel megtisztulásunkat munkálja. Hiszen Péter is írja: „Aki testileg szenved, megszűnik a bűntől.” S a Zsoltáros ezt mondja: „Jó nékem, hogy megaláztál, hogy megtanuljam a Te rendeléseidet.” \ A zsoltáríró nem a bajokra néz. Elcsendesedik és az Urat várja. Milyen nagy dolog ilyen viszonyban lenni az Úrral! IMÁDKOZZUNK: Köszönjük Atyánk ,hogy túl a halálon az élet teljességének ismeretét adod nekünk. Jézus Krisztuson, a mi Megváltónkon keresztül. Ámen. —• Csak akkor hallod meg az Ür vigasztaló szavát, ha lelked nem háborog, hanem csendben vár. — McAfee K. Paul, Indiana SZERDA, ÁPRILIS 10 — 43 —
