Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-05-01 / 3. szám

Olvassuk: I. Korinthus 10:13-22

„Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek; sót a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja, hogy elszenvedhessétek." (I. Korinthus 10:13)

Mindig nagyon drága volt nekem ez az Ige, mert a benne foglalt ígéretről megtapasztaltam, hogy az megáll. Különösen életemnek egy alkalmára gondolok, amikor, az első világháború alatt, úgy látszott, mintha az ég bezárult volna és hitemet is csaknem elvesztettem. Ügy éreztem, hogy zsákutcába jutottam, hogy nincs menekvés. De mindig a hajnal előtti órák a legsötétebbek, és egyszer csak megnyílt a menekvés útja. Egy pillanattal sem jött korábban, mint ahogy szükség volt rá.

Isten pontosan tudta, hogy meddig birom, és nem engedte, hogy erőmön fölüli próbatételnek legyek kitéve. Ő nyitott utat a menekvésre.

A „Zarándok Űtjá”-ban, amikor Ijedős a halál sötét folyójának szakadékos partjára ért, így kiáltott: „Ó, jajj, elvisznek az ördögök!” De aztán azt olvassuk, hogy a folyó vízállása abban az időben alacsonyabb volt s így Ijedős, minden félelme ellenére is, átjutott rajta: hisz, a viz csupán bokáig ért.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk. Segíts bennünket Reád hagyatkoznunk bármilyen sors következik is ránk. Még a legnagyobb próbákban is érezzük meg, hogy Te nem terhelsz erőnkön felül. Amen

— Isten soha nem hagyja el, aki Őbenne bízik. —

Dumville Hubert, York, Anglia

CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 28

— 61 —