Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-05-01 / 3. szám

SZOMBAT, JÚNIUS 16 Olvassuk: I. János 3:11—18

„Fiacskám, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” (I. János 3:18)

Annak érzékeltetésére, hogyan lehet dramatizálni az istentiszteletet, egy csoport a „Beszéljetek egymáshoz” kezdetű ének szövegét és értelmét próbálta előttünk megjátszani.

ügy kezdődött, hogy mindenki beszélgetett magában, jelentéktelen semmitmondó dolgokról, de senki sem figyelt a másikra.

Ezt követte aztán az énekkar figyelmeztetése, először gyengéden majd mind határozottabban,, „Beszéljetek egymáshoz”.

Majd a gyülekezethez fordultak és kérték őket, hogy jöjjenek ki a szószék elé és kapcsolódjanak bele az énekkar éneklésébe. Sokan azonban nem tettek eleget ennek a kérésnek és nem jöttek ki. Akkor aztán az énekkar álhatatosan ismételte a felszólítást és mindenkit hívogatott, végül mindenki megértette a felhívást és engedelmeskedett a felszólításnak. Osszedobbant a gyülekezet szíve.

Milyen könnyen beleesünk abba a hibába, hogy csak saját gyülekezetünk dolgaival törődünk és elfelejtjük kinyújtani kezünket azok felé, akik körülöttünk élnek és várják, hogy megbizonyítsuk szeretetünket azok iránt is, akik sokszor nem a „mi hitünk cselédei”.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Isten, ébreszd fel szívemben a felelősség érzetét azok iránt, akik körülöttem vannak és jóindulatot azok iránt, akiket nem látok. Használj fel engem arra, hogy a Te szeretetednek eszközévé válhassak. Jézus nevében kérlek. Amne.-—• Meglátjuk-e a körülöttünk élők szívében az esengő várakozást? —

Carey G. Thelma, New York

— 49 —