Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 3. szám
CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 14 Olvassuk: Ap. Csel. 4:36—37; 11:19—26 „József is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el mivel néki mezeje volt. azt eladta, a pénzt elhozta és az apostolok lábainál letette.” (Ap. Csel. 4:36-37.) Az apostolok Barnabásnak ezt a nevet adták: Vígasztalás fia, Bátorítás fia. Az eredeti szövegben a szó ezen kívül még valaki mellett való kiállást, segítést is jelent. Ő bátorította, segítette a tárzusi Sault abban, hogy a gyülekezet elfogadja őt, az új megtértet. Az apostolok őt küldték Antiochiába, hogy bátorítsa, segítse, vigasztalja az ottani keresztyéneket. Amikor 1915 szeptemberében a birminghami főiskolára beiratkoztam, otthagytam állandó munkámat s csak iskoladői utáni munkával biztosítottam a kenyeremet. Később elkedvetlenedtem a megerőltető kettős munkában s ott akartam hagyni a főiskolát. Amint egy reggel a kápolnába tépelődtem magamban s dönteni príbáltam, melyik utat folytassam, odalépett mellém egy felsőbb osztálybeli társam és így szólt: „Harry, örülünk, hogy folytatod tanulmányaidat. ígérjük, hogy melletted állunk imáinkkal és segítségünkkel”. Majd ellépett mellőlem. Ügy döntöttem, hogy maradok. Helyén mondott szó volt, amit mondott. Aki mondta, bátorítás és vigasztalás fia volt. IMÁDKOZZUNK: Urunk, Neked köszönjük azokat, akik mellettünk voltak és vannak hitükkel és szeretetükkel. Add nekünk a bátorság lelkületét, valahányszor arra van szükség. A mi áldott Urunk nevében kérünk. Ámen. — A Szentlélek a mi fő Vigasztalónk. Néha emberek által. — Denman Harry, USA — 47 —