Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Zsoltárok 40:1-—8, János 12:27—32

„Ö kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábaimat, megerősítvén lépteimet." (Zsolt. 40:2)

Hosszú éveken át egyik földszinti irodahelységben dolgoztam. Idővel a cég terjeszkedett és engem áthelyeztek egy ötödik emeleti irodába.

Engem ugyan nem nagyon érdekelt a kényelem, de sokszor használtam a felvonót, ha nem másért, időnyerés céljából.

A egyik nap a felvonó megakadt a harmadik és a negyedik emelet között. Pár munkatársammal együtt bennrekedtünk ég és föld között lebegve. Nem tudtunk se le, se felfelé menni. Jöttek azután a szerelők és egyik így kiáltott: „Felülről kell felfelé emelni!” így is történt és egy pár jillanat múlva teljes biztonságban voltunk.

Igen sokszor eszembe jut ez az élményem, mikor a keresztyén életformáról gondolkodom. Legfontosabb számunkra, hogy az emeljen fel minket is, akit Isten a mi megváltásunkra emelt fel. Ha minden nap elhagyunk életünkből egy-egy dolgot, ami lehúz, ami hátráltat, lélekben fel tudunk emelkedni a szolgálatra.

IMÁDKOZZUNK: Űr Isten! Köszönjük néked, hogy a mi Urunkat, Krisztust felemelted az emberiség megváltására. Bár mi is napról-napra közeledhetnénk Hozzá! Az Ő nevéért kérünk! Ámen.

— Amikor imádkozó lélekkel tekintünk Istenre, teljes életünkkel kívánjuk Öt szolgálni. —

Littlefair A., Anglia

PÉNTEK: JÚNIUS 1.

34 —