Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-05-01 / 3. szám

Olvassuk: I. János 3:14—18.

»Fiacskáim, ne szóval szeressük egymást, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.«

(1. János 3:18.)

Egy szeles napon az Amishok (egy konzervatív keresztyén szekta tagjai) vidékén hajtottam autómat. Szembe jött velem egy lovasszekér, amelyen egy fiatal fiú és lánytestvére ültek. A fiú egyik kezével a gyeplőt fogta, a másik kezével a kalapját próbálta a fején tartani. Ahogy közelebb értek, láttam, a fiú eleresztette kalapját, hogy két kézzel tarthassa a gyeplőt a közeledő autó miatt. Leánytestvére pedig közben levette fejéről a kalapot és fogta, hogy a szél el ne vigye.

Ma sokkal inkább, ,mint valaha az a dolgunk, hogy mi is tartsuk »testvérünk kalapját*, azért, hogy ő annál erőteljesebben tudja a gyeplőt fogni. íme, így tanulunk még a gyermekektől is. Ma különösen és sürgetően fontos, hogy megmutassuk embertársaink felé a beléjük vetett bizalmunkat és segítő készségünket.

Ezt csak akkor tudom megtenni, ha mint a hívő emberek nagy családjának egyik tagja, az Isten Igéiéből veszek indíttatást és a Szent Lélek révén útmutatást és erőt.

Imádkozzunk: Uram, árassz ránk a Te szeretetedből, hogy az meglátszódjék a másokkal szemben való viselkedésünkből. Adj erőt és megértő szívet, hogy jobban szolgálhassunk Téged és embertársainkat. Amen.

— Ma segíteni akarok valakin, hogy ő annál könynyebben segíthessen önmagán. —

Harmon Delbert, Ohio

Kedd, május 2.

4